Sarah Palin rövid helyezkedési szünet után ismét a választási show egyik főszereplője. A legnagyobb és legnépszerűbb rádió és tv műsorokban – időnként teljesen váratlanul - naponta megjelenik és megjegyzéseket, kommentárokat fűz a kampány eseményeihez. Nem csak, hogy nem tűnt el – mint azt egyes rosszakarói jövendölték – hanem a republikánus elnökjelölő procedúra első számú kommentátorává lépett elő. Szerepléseivel – egybehangzó vélemények szerint – csillagászati összegeket keres.
Ami az elnökjelöltek személyét illeti, mindvégig visszafogott volt, nem foglalt egy-értelműen állást a jelöltekkel kapcsolatban. Állandó jelszavává vált, hogy azt a jelöltet kell támogatni, aki Amerika újjászületését segíti. Mindvégig érzékeltetett azonban bizonyos távolságtartást a jelöltekkel szemben, amit megfigyelők azzal magyaráznak, hogy Palin nem vetette el az elnökjelöltség gondolatát és a mostani szereplése már a 2016-os kampány előkészítésének jegyében zajlik. Tény, hogy a jelöltek mindvégig rendkívül óvatos magatartást tanúsítottak vele szemben, bár a kampány élesedésével párhuzamosan több jele is volt annak, hogy Palin folyama-tos jelenléte a kampányban, és nem kevésbé óriási népszerűsége zavarja a republikánusok versengését. Mindez érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a Palinról készített riportfilm a jelöltek versengésének kellős közepén érte el a leg-magasabb nézettségi adatokat. A február végén megrendezett alaszkai grizzli-fesztivál egyértelműen Sarah ünnepe volt és a teaparty táborának legnagyobb része számára remek alkalom, hogy jelezze, változatlanul kitart Sarah Palin mellett és követi őt rejtélyes politikai kalandtúrája során.
Újra és újra bebizonyosodott, hogy az egykori alaszkai kormányzónő szinte ellen-állhatatlan személyes vonzása mellett változatlan erővel működik szereplésének megosztó ereje, amivel a politikusnő teljesen tisztában van és tudatosan hasz-nálja fel akciói során. Hatalmas népszerűséggel fogadták – mindenek előtt a fiata-lok – a „fegyveres lányok” mozgalmat, melynek keretében Palin a fegyverek isme-retére, használatára és birtoklására ösztönzi az amerikai lányokat. „Amazonok” néven speciális üzletláncot épített ki, amely kézifegyvereket és divatos női öltözé-kekeket árusít Sarah Palin modelljegyzésével. Filmriportok és videók tucatjai készültek, amelyek Sarah Palint céllövészet, vagy terepfutás közben népszerűsí-tették, amivel példát mutat az ifjú nemzedékek számára. A fegyver – Palin filozó-fiájában – megszabadítja a lányokat a félelemtől és képessé teszi őket az önvéde-lemre, amire az „amerikai jövő” szempontjából feltétlenül szüksége van a fiatal nőknek. Az új mozgalom viharos sikert arat, miközben a liberálisok teljes hangerő-vel hirdetik, hogy Sarah ezen újabb akciója ismét a színes bőrűek megfélemlítésé-nek és kiszorításának jegyében zajlik. Sarah – ugyanúgy, mint korábban – teljesen figyelmen kívül és kommentár nélkül hagyta az ilyen jellegű megjegyzéseket.
Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy az elnökjelöltségtől történt visszalépése lénye-gesen gyarapította ellenségeinek táborát is, sőt azt lehet látni, hogy megjelent egy igencsak szélsőséges, durván személyeskedő tábor, amely minden erővel Palin ellen tör. Ez a tábor a hagyományosan Palin-ellenes fanatikus demokraták-ból, és a hirtelen megnövekedett létszámú republikánus Palin-ellenzékből áll, de a megfigyelők rámutatnak, hogy a tea party mozgalom csalódott tagjai átsoroltak az ellenfélhez, pontosabban dühös Palin-ellenes akciókba kezdtek, így adva han-got csalódottságuknak, amiért Sarah cserben hagyta őket. A negatív, lekicsinylő, sőt sértő megjegyzések áradata soha nem tapasztalt erővel zúdult a politikusnő-re. „Ostoba, mint a kő, fogalma nincs a politikáról, csak a személyes karrierje ér-dekli, a választási kampányt saját meggazdagodásának érdekében használja ki” – hirdette a Palin-ellenes média. Ismét bebizonyosodott, hogy – minden mestersé-ges máz ellenére – Palin legádázabb ellenfelei a nagy, klasszikus republikánus vadak, az úgynevezett „kékvérű” családok és személyiségek.
Palin annak idején még föl sem került az elnökjelöltségért induló politikusok listá-jára, amikor nem kisebb személyiség, mint Barbara Bush (a korábbi elnök felesé-ge) indított óriási erejű támadást ellene. „Voltam vele egyszer egy rendezvényen és nagyon szépen mutatott az alaszkai vendégek között. Neki ott a helye! Ne ácsingózzon Washingtonra, maradjon Alaszkában! Ez mindannyiunk érdeke” –nyilatkozta a volt elnök hitvese. Egy rádióműsor ez év elején fölelevenítette Palin szavait, amelyekkel élesen és sajátos megközelítésből vágott vissza az egykori first ladynek: „Nem akarom elismerni, hogy meg kell szoknunk az ilyesmit, mert nem hiszem, hogy az amerikaiak többsége beletörődik abba, hogy csak a szeren-csések és befolyásosak, azaz a kékvérűek válogathatnak a jobbnál jobb pozíciók között. Mi azt szeretnénk, ha nyílt lenne a verseny és az amerikaiak választanák ki a győztest”. Felidézik azt is, hogy a szenátusban lezajlott helycseréket, a befolyá-sos posztok újraelosztását is hasonló értelmű kommentárokkal kísérte, többek között Caroline Kennedy-ről mondta, hogy pusztán a neve miatt meglehetősen óvatosan, „kesztyűs kézzel” bánnak vele. Sarah Palin maga is visszaidézte nemrég ezeket az időket. Bush elnök gazdaságpolitikáját bírálva jegyezte meg, hogy minden területen a kékvérűeket hozta kedvező helyzetbe és ez okozta a zavarokat a gazdaságban. Egyre több kommentátor él a gyanúval, hogy Sarah Palin az idők folyamán valamilyen módon megbarátkozott egyfajta amerikai osztályharc gondolatával és megnyilatkozásai fokozott határozottsággal mutatják ezt. Ne feledjük: a tavaly őszi – és a sajtó által meglehetősen visszafogottan kezelt – akció a Berkley Egyetemen furcsa és az USA-ban igencsak szokatlan kontextusban zajlott. A hosszú évek után ismét a barrikádra vonuló és az egyetem egész területét elfoglaló diákmozgalom naggyűlésén, november 15-én, az Akció Napján (Day of Action) a legendás Sproul Plazán összegyűlt több ezer főnyi diákság előtt Robert Reich professzor, az egykori Clinton-kormány munkaügyi minisztere a hallgatóság óriási ovációja közepette jelentette ki: „Szükség van az osztályharcra!”.
Minden jel arra mutat, hogy Sarah megértette a professzor szavait és a harcos, határozott demokratikus magatartást állítja nyilatkozatainak középpontjába. Mint mondja csak így védelmezhetőek a hagyományos amerikai értékek, és csak így rombolható le a hatalmi szféra pénzügyi és gazdasági összefonódásán alapuló korrupt rendszer, amit Sarah „haverkapitalizmusnak” nevezett el. Ezzel Palin föl-vállalta a nyílt konfrontációt a republikánus párt nagyágyúival is, ami minden bizonnyal közrejátszott visszalépésében. Kritikusai mostanában gyakran emlege-tik, hogy Sarah Palinnak kedve és hajlama van az osztályharcos kártya kijátszá-sára, miközben mást sem csinál, csak gereblyézi a pénzt és saját népszerűségét növeli.
Mindennek ellenére Sarah számítása alapvetően bevált. A teaparty mozgalom derékhada az új úton is követi őt, és egyre nyilvánvalóbb, hogy harmadik politikai tömörülés van kialakulóban. Tény, hogy amikor Sarah a hagyományos amerikai értékek elszánt védelmezéséről és a régi, klasszikus amerikai erkölcsi rend vissza-állításáról beszél, a hallgatóság előtt Ronald Reagan szelleme jelenik meg és ez az érzés összetartja a teaparty táborát. A teaparty-hazafiak türelmetlenül és határo-zottan követelik az egész amerikai politika megreformálását. Barbara Walters nemrég azzal kavarta fel a kedélyeket, hogy a republikánus jelöltek vetélkedésé-nek legélesebb szakaszában visszaidézte azokat a véleményeket és közvéle-mény-kutatási eredményeket, amelyek szerint Sarah Palinnak volt a legnagyobb esélye arra, hogy legyőzze Obamát, míg a pillanatnyi helyzet szerint a republiká-nus jelölteknek erre nincs sok lehetősége. Ennek következtében állt elő az a mind-eddig példátlan helyzet, hogy a teaparty mozgalom és a republikánus párt vezető politikusai között látható és letagadhatatlan szakadék keletkezett. Bush, volt elnök januárban egy televíziós nyilatkozatában kijelentette: „Jönnek jó ötletek a teapartytól, de a mozgalom egyre zavarosabb képet mutat, és valójában azt sem lehet már tudni, hogy micsoda”. A Palin elleni támadások egyre élesebbek. A hagyományos elemek (külpolitikai tájékozatlansága, stb.) mellett egyre komo-lyabban esik szó arról, hogy a Palin család politikai irányultságát a legjobban az a tény mutatja, hogy a férj, Todd Palin néhány évvel ezelőtt annak a mozgalomnak volt egyik fő aktivistája, amelyik Alaszka önállóságáért harcolt és azt követelte, hogy Alaszka szakadjon ki az Egyesült Államokból.
Sarah Palin az amerikaI gazdaság mellett a leggyakrabban a katonai költségvetést és az amerikai biztonságpolitikát veszi kritika alá. Érzelemmel telített szavakkal szokott megemlékezni azokról a bátor amerikai katonákról és katonanőkről, akik a határoktól távol háborúznak és „egyáltalán nem biztos, hogy jó helyen vannak”.
Palin ma az amerikai belpolitika egyik legérdekesebb kérdőjele. Egyelőre sikerült a történések középpontjában maradnia, személye megkerülhetetlen. Híresztelések terjengenek arról, hogy a republikánus jelöltek majdnem mindegyike keresi a módját a vele történő együttműködésnek, amire azonban – a látszat alapján – nincs sok esély. Vannak, akik szerint a politikusnő minden lehetőséget kihasznál, hogy Amerika szupercelebje legyen és számolatlanul tömi a pénzt a zsebébe, miközben mások szerint hihetetlen céltudatossággal már a következő elnökvá-lasztási kampányra készül. Nemrég nekiszegezték a kérdést: indul-e a 2016-os választáson. Palin mindössze annyit válaszolt: még nem döntöttem el. Amit látni lehet, az jelenleg annyi, hogy Sarah elszántan és következetesen vívja a maga harcát, népszerűsége nem csökken és a teaparty mozgalom megtalálta személyé-ben azt a vezetőt, akit szívesen és lelkesen követ azon az úton, amiről egyelőre senki nem tudja, hova vezet.
